Expedíciós túra a Dunajec és Árva folyókon
Júniusban arra vetemedtünk, hogy meglátogassuk a Lengyel és Szlovák folyókat, kihívásokat keresvén, hogy valami újat lássunk, felfedezzünk új evezhető vizeket. A szokásos kimlei megállót beiktatva így Szlovákia északi csücskéhez érkeztünk, sőt, itt sem álltunk meg, mentünk is át rögtön a Lengyel oldalra.
Nem is csalódtunk a kihívásokban, se a tájban. Az egyik (ha nem a) leggyönyörűbb folyón eveztünk, még ha nézelődni nem is sokszor volt idő, mert cserébe elég nehéz is volt. A Dunajecen kezdtünk Lengyelország déli csúcsában, áteveztünk az áttörésen, néhány helyen majdnem függőleges sziklafalak között, eszeveszett sebességgel, a folyó által szépen lekerekített kőtömböket kerülgetve. Maga a Dunajec szakasz összesen két napot vett igénybe.
A táborhelyek is elég pazar látványt (és nagyon friss levegőt) tártak a szemeink elé: hegyek között, erdő mellett, mezőn, kempingben, mindenhol sátraztunk. Hűtöttünk italt friss forrásvízzel, láttunk máglyát, a hegyen a vendéglátóipari egység mellett (amúgy a sípálya alja) mini kirándulás volt friss levegőn, és néztük, ahogy a szomszéd táborban a gyereknek sátorban projektorral vetített mesét néztek.
Sajnos a kajakról nem készült kép, csak a pirosarannyal megküldött vaníliáskarika maradt fenn az utókornak.