flexile-black-logo

2025.11.26.

Expedíciós túra a Dunajec és Árva folyókon

Júniusban arra vetemedtünk, hogy meglátogassuk a Lengyel és Szlovák folyókat, kihívásokat keresvén, hogy valami újat lássunk, felfedezzünk új evezhető vizeket. A szokásos kimlei megállót beiktatva így Szlovákia északi csücskéhez érkeztünk, sőt, itt sem álltunk meg, mentünk is át rögtön a Lengyel oldalra.

Nem is csalódtunk a kihívásokban, se a tájban. Az egyik (ha nem a) leggyönyörűbb folyón eveztünk, még ha nézelődni nem is sokszor volt idő, mert cserébe elég nehéz is volt. A Dunajecen kezdtünk Lengyelország déli csúcsában, áteveztünk az áttörésen, néhány helyen majdnem függőleges sziklafalak között, eszeveszett sebességgel, a folyó által szépen lekerekített kőtömböket kerülgetve. Maga a Dunajec szakasz összesen két napot vett igénybe.

Innen trélereztünk át az Árva-tóhoz Szlovákiába, és utána az azonos nevű folyóhoz, amin egészen a torkolatig (a Vágba folyik bele) haladtunk. Ritkán volt lehetőség telefont elővenni fotózni, így ennek a csodának a sokszorosát képzeljétek el. Megnéztük vízről az Árva várát is.
Mindkét folyó hasonló dinamikával rendelkezett: szűkebb, gyorsabb kanyarok és lassabb egyenesek váltogatták egymást, ahol folyamatosan figyelni kellett egy-egy semmiből előbukkanó sziklára, belógó fára. De mi hisz pont ezt a kihívást kerestük, nem?

A táborhelyek is elég pazar látványt (és nagyon friss levegőt) tártak a szemeink elé: hegyek között, erdő mellett, mezőn, kempingben, mindenhol sátraztunk. Hűtöttünk italt friss forrásvízzel, láttunk máglyát, a hegyen a vendéglátóipari egység mellett (amúgy a sípálya alja) mini kirándulás volt friss levegőn, és néztük, ahogy a szomszéd táborban a gyereknek sátorban projektorral vetített mesét néztek.

Sajnos a kajakról nem készült kép, csak a pirosarannyal megküldött vaníliáskarika maradt fenn az utókornak.